Sűrűsödik: szerdától teljes karanténban az ország

Sűrűsödik: szerdától teljes karanténban az ország

Még a mai nap folyamán megjelenik a 3. katonai rendelet, amelynek alapján március 25-től 24 órára bővítik a kijárási korlátozásokat, a 65 év fölöttieknek pedig tilos lesz kimenni az utcára. A hatóságoknak viszont fogalmuk sincs, hogy akinek nincs rokona, barátja, segítőkész szomszédja, annak ki vásárol kenyeret, élelmiszert, ki váltja ki a gyógyszereit?

Szerdától a katonaság is beszáll a rendfenntartásba, az ellenőrzésbe.

A fő probléma azonban, hogy miközben a határokon belül példátlan szigorítások következnek, a hatóságok tízezrével engedik be a “vörös országokból” – Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország – a román állampolgárokat, akik teleszórják az országot – főként a vidéki településeket – a vírussal. Egyre inkább körvonalazódik, hogy az ország képtelen kezelni a válsághelyzetet, az egészségügy az összeomlás szélére sodródott.

Szerda reggel 6.00 órától már csak munkahelyi igazolással vagy saját felelősségre vállalt dokumentummal lehet utcára menni: a közelbe vásárolni, sürgős esetben orvoshoz, beteg családtagot ellátni.

Az intézményesített karanténban, házi karanténban lévők a követésükre alkalmas eszközt kapnak, a szakemberek szerint ez helymeghatározó “karóra” lesz. Kérdés, rendelkezésre áll-e több tízezer darab, van-e logisztika az érintettek követésére.

Fotó: aradi park

Categories: Aktuális, Slider