Az első aradi áldozat: azt se tudták, hogy fertőzött

Az első aradi áldozat: azt se tudták, hogy fertőzött

Az Arad Megyei Kórház a jelek szerint teljesen felkészületlen a koronavírusra: egy 64 éves férfi, akit március 20-án utaltak be súlyos állapotban, ma meghalt. És csak halála után végezték el rajta a tesztet, s derült ki, hogy koronavírussal fertőzött. Most fejvesztve vizsgálódnak, hogy a három nap leforgása alatt a beteg kivel – elsősorban egészségügyi személyzetről van szó – érintkezett.

Ő a 6. áldozat az országban, de azóta még egy személy meghalt.

Fotó: megyei kórház

Categories: Aktuális, Slider