Pécska: magyar néptáncok három országból

Pécska: magyar néptáncok három országból

A vidéken egyedülálló kezdeményezés folytatódott a hétvégén Pécskán: a több mint másfél évtizeddel ezelőtt Nemzetiségi Néptánctalálkozóként elindított esemény immár Nemzetközi Néptánctalálkozóvá nőtte ki magát, három ország magyar néptánccsoportjainak részvételével.
Az idei, XVII. kiadásra már pénteken megérkeztek a határokon túli résztvevők: a dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes és a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Néptánccsoport, a Vajdaság Észak-bánsági körzetéből.
A szervező Búzavirág Egyesület és Néptáncegyüttes gondoskodott szállásukról és étkeztetésükről, pénteken este pedig amolyan főpróbát rögtönöztek a táncosok, amely igazi táncházzá alakult.
A próbákat követően, szombaton délután 17 órakor vette kezdetét a gálaműsor a pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.
A közönség igazán változatos műsort láthatott, amelyben különböző vidékekre jellemző koreográfiákat mutattak be a táncosok, de volt olyan műsor is, amelyben – jelenetek formájában – együtt léptek színpadra a házigazdák és a meghívottak, szemet gyönyörködtető népviseletekben, fergeteges ritmusban.
Fellépett még a battonyai Szivárvány Néptánccsoport, itthonról pedig a krasznai (Szilágy megye) Bokréta Néptánccsoport és a zerindi Ibolya Néptáncegyüttes szórakoztatta a közönséget, de természetesen készültek a házigazda Búzavirág Néptáncegyüttes csoportjai is: a Bojtocska, a Kisboglárka, a Nagyboglárka és a Búzavirág.
A műsort a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület Nagy Maros citerazenekarának nótacsokra egészítette ki.
A szervezők nevében Engi Márta egyesületi elnök köszöntötte a nézőket, köztük Antal Péter polgármestert és Miodrag Stanoiov alpolgármestert, és bemutatta a meghívott csoportokat, a műsor végén pedig oklevéllel köszönte meg nekik a színvonalas műsort.
A néptáncgála elő muzsikál volt az igazi, a békéscsabai Talléros Zenekarnak és a nagyváradi Soroglya Zenekarnak köszönhetően.
A XVII. Nemzetközi Néptánctalálkozóra a magyarországi Emberi Erőforrások Támogatáskezelő, a Bethlen Gábor Alap, az Arad Megyei Kulturális Központ és Pécska Város Polgármesteri Hivatalának és Helyi Tanácsának támogatásával kerülhetett sor.

Sinka Pál

Categories: Életstílus, Slider