“Tehetségek pedig vannak”

“Tehetségek pedig vannak”

A benti foglalkozásokat követően a 21-es sz. Aurel Vlaicu Gimnázium magyar diákjai, akik részt vesznek a Szabadság-szobor Egyesület által lebonyolított “Tehetségek pedig vannak” projektben ma a megyeszékhely történelmével, legszebb, legfontosabb középületeivel – Kultúrpalota, múzeum, Városháza stb. – ismerkedtek. Kalauzuk Ujj János helytörténész volt.
Király András elnök az Aradi Napnak elmondta, hogy a programsorozat július 1-10. között tart, s ennek keretében a diákok elmélyülhetnek többek között a számítógépes szövegszerkesztésben, a magyar nyelv szépségeiben, gyakorolják az angol nyelvet, lehetőség nyílik labdajátékokra, ritmikus sportgimnasztikára. Július 9-én a Pécskai 2-es sz. Általános Iskolába látogatnak, majd a bivalyfarmra, végül kerékpároznak az erdei utakon.
A projektet a magyar kormány támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül.

Categories: Életstílus, Slider