Harsányi Attila kétszemélyes tragikomédiában: Lear halála

Harsányi Attila kétszemélyes tragikomédiában: Lear halála

2019. május 20-án, hétfőn, 19.00 órakor a nagyszínház stúdiójában tekinthetik meg az érdeklődők Harsányi Attila és Rózsa Krisztián előadásában a Lear halála című tragikomédiát, bérleten kívüli előadásként.
A Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház előadása Keszég László rendezésében a megöregedés, a halál, az emberi esendőség problémáját járja körül viccesen és komolyan, ironikusan és szívszorítóan, úgy adaptálva Shakespeare Lear királyát, hogy az előadás bárkit megérinthessen.
„Harsányi Attila elképesztő természetességgel játssza az öreg, szenilis királyt, az elfekvőben magányosan életét tengető öregembert, az elismert, magabiztos, kissé alkoholista színészt, a Mónika show alpári nyugdíjasát, a kimért uralkodót, aki vacsorát ad az udvarnak és közben az arisztokratikus hidegség álcája mögött reménytelenül várja a soha meg nem érkező Cordeliát, a perverz apát, sőt a saját temetésén a búcsúbeszédet kritizáló visszatérő halottat.
Rózsa Krisztián ugyancsak bravúrosan és fáradhatatlanul lép át az újabb és újabb szerepekbe: a Bolondéból a gondozóéba, a lányokéból a komornyikéba, Glosterébe, Edgaréba, Donald Trumpéból Mr. Beanébe, néha egyetlen jeleneten belül” –  írja a színészi játékról Almási Zsolt.
A Lear király vitán felül Shakespeare egyik legizgalmasabb drámája, Lear pedig az egyik legösszetetteb szereplője. A műben rejlő sokféleség ihlette Keszég László rendezőt és Enyedi Éva dramaturgot is az új adaptáció elkészítésére. A király megőrül, s éppen ebben az állapotban kezd el tisztán és világosan látni, számot vet saját és mások tetteivel, hogy békében távozhasson az élők közül. A szembesítést, a keserű felismerést a szerepeiből ki-belépő két színésznek, a zenésszínészmesterség nagy tudóinak virtuóz játéka teszi átélhetővé ugyanakkor szórakoztatóvá.
Az előadásra jegyek a nagyszínház pénztárában illetve online válthatók: www.biletmaster.ro
Lear: HARSÁNYI ATTILA Jászai-díjas
Bolond: RÓZSA KRISZTIÁN
Közreműködik: ZSÁGER VARGA ÁKOS
Rendező
KESZÉG LÁSZLÓ

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Slider