A polgármester munkatalálkozott a kormányfővel

A polgármester munkatalálkozott a kormányfővel

Ma, pénteken, Gheorghe Falcă polgármester tagja volt annak az országos küldöttségnek, amelyik találkozott Viorica Dăncilă kormányfővel, hogy megbeszéljék, miként tudnának a települések több uniós forrást lehívni.
Gheorghe Falcă elmondta – és ebben a többi polgármester is egyetértett – hogy egyszerűsíteni kellene, többek között a közbeszerzést, letisztítani azt, ami a tulajdont jelenti, de más kérdések is napirendre kerültek.
“Egy, Magyarországgal közös, határon átnyúló pályázat közbeszerzése 60 nap alatt lebonyolódik. Nálunk, ha van fellebbezés, két évig is elhúzódhat. És akkor ki nyer? Az állam, nyilván, veszít” – idézte Arad polgármesterét az Agerpres.
A résztvevők megállapodtak, hogy térségekre, konkrét pályázatokra bontva még több alkalommal találkoznak.

Categories: Aktuális, Slider