Emelte a minimálbért a gazdasági öngyilkosságba futó PSD-kormány

Emelte a minimálbért a gazdasági öngyilkosságba futó PSD-kormány

A kormány mai ülésén határoztak, hogy az eddigi 1 450 lejről, 2018. január 1-től bruttó 1 900 lejre emelkedjék a minimálbért a havi 166 ledolgozott óra után.
A döntés azonban csak elsőre tűnik örömtelinek. A kormány azzal magyarázza a minimálbér 31,03 százalékos felemelését, hogy január 1-től a társadalombiztosítást már nem a munkaadó, hanem a munkavállaló fizeti be, és ezt a terhet akarták “lenullázni” a béremeléssel. Szakemberek szerint azonban kár volt fentről beleszólni a folyamatba, hisz a munkavállalók zöme már el is kezdte a tárgyalásokat a dolgozókkal, készek voltak beépíteni a bérbe azt, amit a dolgozó majd be kell fizessen az államnak. Sőt, sok cég cafeteria- vagy egyéb juttatásokkal (is) akarta kompenzálni a borítékból kieső összeget.
Így azonban a PSD-kormány gyakorlatilag elzárta az összes tárgyalási csapot a munkáltató és munkavállaló között, autokratikusan beleszólt a folyamatba.
Az nem vitás, hogy a PSD kapkod, úgy akarja január 1-től a munkavállaló nyakába zúdítani a társadalombiztosítást, hogy ennek végrehajtási mechanizmusa meg sem született. Abszúrd azt hinni, hogy minden munkavállaló, öntudatosan, 2018 februárjában majd befizeti a januári társadalombiztosítási adóját.
Az egyik kezemmel adok, a másikkal duplán veszek PSD-alapelv szerint, január 1-től a kormánypárt drasztikus nadrágösszehúzásba kezd, ám ezzel a hírcsatornákon még nem dicsekszik: levágja a beruházási pénzeket, nem ad semmiféle cafeteriát (nyári szabadság, ajándékutalvány stb.) a közalkalmazottaknak, 2017-es szinten fagyasztja a belügyi dolgozók juttatásait, levágja a pedagógusoknak, újszülötteknek járó kedvezményeket, a túlórákat szabadnapokban kompenzálja, megtiltja a közintézményeknek a gépkocsi- vagy bútorvásárlást, az intézmények fenntartási költségét 10 százalékkal kell csökkenteni, hogy csak néhányat említsünk a profit.ro által a 2018-as költségvetési tervezetből megszellőztetett adatokból.
Nincs is más választása a Dragnea-Tudose tandemnek, hisz ellenkező esetben, szakemberek szerint Románia költségvetési hiánya a 8 százalékot is elérheti 2018 végére. Tény, a PSD-kormány kapkod, hosszú időre befagyasztotta Románia fejlődését.
Egy reális, de gészségtelen gazdasági növekedést, még ha éllovas is az Európai Unióban, kizárólag fogyasztásra alapozni öngyilkosság. Erre a PSD-kormány még nem jött rá.

(irházi)

Categories: Gazdaság, Slider