Az UTA szurkolói kiásták a csatabárdot: tüntetni fognak

Az UTA szurkolói kiásták a csatabárdot: tüntetni fognak

Az UTA szurkolói közössége ma nyilatkozatban jelentette be, hogy amíg Arad polgármesterének hozzáállása “képmutató és manipulatív”, addig minden alkalmat megragadnak, hogy tüntessenek Gheorghe Falcă ellen. A biztosítékot pedig a stadionok állapota verte ki: a kora tavaszi ígéretekkel ellentétben az újaradi pálya nincs kész, a Neuman-stadion felújítása késik. Az sem biztos, hogy a piros-fehérek a 2018-2019-es bajnoki évadot már az új arénában kezdhetik.
A szurkolók közleményükben felsorolják az összes gondot, amit korábban a Motorul pálya okozott: ajtókkal sepert víz a pályáról, nem működő zuhanyzók stb.
Tény, a polgármester még júniusban műfüves pályát ígért Újaradra – tavasszal csili-vili füves pálya volt még terítéken –, most pedig az UTA Világoson kezdte a bajnoki évadot, és várhatóan ott is fejezi be, a II. Ligában vélhetően egyedüliként “középkori” körülmények között.
A szurkolói közösség a hosszú közleményük végén ígérik, addig tüntetnek, amíg a polgármester meg nem változtatja hozzáállását.
Kérdés persze, hogy valóban csupán a pálya az oka, hogy az aradi együttes a két hazai meccséből egyet sem nyert meg.

(ij)

Fotó: uta-arad.ro

Categories: Slider, Sport