Könyvbemutató: Juhász Béla második interjúkötete

Könyvbemutató: Juhász Béla második interjúkötete

Rossz ötlet volt Juhász Bélától, hogy olyan személyt kért fel kötete bemutatására, aki nem csupán szerkesztette, hanem interjúalanya is az “Aradi Személyiségek”-nek. Ha Jámbor Gyula csak szerkesztő, akkor rendben, ám szereplőként finoman szólva is túlzás volt rábízni a feladatot, hisz így a legenyhébb kritikai megjegyzés, netalán jótanács a szerzőnek a jövőre nézve sem szaladt ki a száján. A kötetet átlapozva pedig kiderül, a szövegbe sem mert szerkesztőként beleszántani, korrigálni a sutaságokat, ezért, például, a Király András interjú első kérdése: Mikor jöttél haza? Válasz: Tegnapelőtt, csütörtök este. Ez napilapos kérdés, ami kötetben már nevetséges.
Amit azonban Jámbor Gyula “elfelejtett” megosztani a ma este a Jelen Házban tartott könyvbemutatón, azt szerencsére pótolta Puskel Péter, egy másik interjúalany, amikor elmondta, hogy a szerző több interjút is emailes levelezéssel készített. Az érintetteknek ezért volt idejük cizellált, szerkesztett válaszokat adni, ellentétben azokkal, akiket Juhász Béla személyesen, Aradon kapott mikrofonvégre.
Ugyanakkor az is előnyére vált volna a kötetnek, ha az olyan általános kérdésekre, mint hol jártál iskolába, hol érettségiztél stb. adott válaszokat egy rövid, bevezető szövegben foglalja össze a szerző.
A bemutatón Juhász Béla sorra szólította interjúalanyait, s akik jelen voltak, pár szót intéztek a közönséghez.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bognár Levente alpolgármester, aki elmondta, mennyire fontos, hogy a hivatal támogatásával sikerül az aradi személyiségeket megörökítendő kötetek kiadását támogatni. Majd a bemutató végén felvágta az ünnepi alkalomra készült tortát.
Juhász Béla megosztotta a közönséggel, hogy máris készíti az interjúkat a harmadik kötet számára. Csak remélni lehet, hogy a szerzőnek összegyűlik annyi kurázsiája, hogy a megszólítandók tekintetében kilép a számára (is) kényelmes langyosvíz ismeretségi-baráti körből.

(irházi)

Vezető fotó: Bognár Levente, Juhász Béla, Jámbor Gyula

Bognár Levente

Categories: Aktuális, Slider