Még egy nyomozó ügyész édesanyjára sem néztek rá a kórházban

Még egy nyomozó ügyész édesanyjára sem néztek rá a kórházban

És akkor mire számítson a hétköznapi halandó állampolgár, aki sajnos kénytelen az Arad Megyei Kórház szolgáltatásait igénybe venni?
Belső vizsgálat indult az egészségügyi intézményben, miután Florica Mariana Hosu, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni hivatal (DIICOT) egyik nyomozó ügyészének édesanyja elhunyt az aradi kórházban. Az idős, és túlsúlyos asszonyt egy hónapon keresztül költöztették egyik osztályról a másikra, de halogatták a CT-vizsgálatot mondván, az maximum 110 kg-os betegek átvilágítására alkalmas. Az asszony pedig 160 kg-ot nyom.
Június 7-én utalták a kórházba, a sürgősségről a TBC-osztályra küldték, onnan vissza az intenzív osztályra, ahol július 7-én meghalt. Hat nappal a beutalását követően nyelőcső-váladékmintát vettek tőle, amelynek eredményére 13 (!!!) napot kellett várni. Amikor a család Temesvárra akarta vitetni az asszonyt hirtelen kiderült, hogy a CT mégis alkalmas a megvizsgálására. Carmen Lucuţa, a kórház alig három hónapja kinevezett igazgatója, a Mediafax híre szerint “megdöbbenéssel” vett tudomást a történtekről, úgyanis szerinte minden alkalmazottnak tudnia kellene, hogy a CT-re akár 205 kg-os beteg is felfeküdhet. Az igazgatónő az osztályok közötti “kommunikációs hiányossággal” magyarázta a tragédiát.
A kórházban azóta dobálóznak az orvosok a kilókkal. Egy asszony meghalt közben, családja várhatóan az Emberjogi Bíróságon (CEDO) kér elégtételt.

(ij)

Categories: Aktuális, Slider