Bemutató a Kamaraszínházban: hazátlanok Európája

2017-04-10

Mert a régiből elmenekültél, új meg nincs. Még. És ha lesz is, a kivándorlottak szíve csücskéből kitörölhetetlen a régi. A tőle útravalóként kapott, felejthetetlen nyomorral, megaláztatásokkal, meg az otthon hagyott saját bűnökkel. Nagyjából ezt a témakört futi körbe egyfelvonásosában a Kolozsváron született Tömöry Péter, amelyet, saját bevallása szerint a Badische Landesbühne felkérésére írt 1992-ben, (ennek főrendezője volt), és három esztendővel azt követően, hogy Németországba emigrált.
Kár, hogy azóta nem porolta le a szöveget, sajnos helyenként túlzottan átsütnek a kora rendszerváltás utáni időszakra jellemző szájbarágós üzenetek, helyzetsémák, nehogy a néző bármit is félreértsen. Tény a szerző csupán pár napot töltött egy ilyen menekülttáborban, nem véletlen, hogy annak „szagát” igazából nem sikerült felszívnia, így amit Tömöry mondani akar – a menekült szorongásai, kételyei, az új élet utáni várakozás gyötrelmei – csupán halványan skicceltek.
Erre a hiányosságra a színpadra végre főszereplőként is visszatért Tapasztó Ernő érzett rá a legjobban (nyilván, szakmai, rendezői tapasztalataiból is), mert az első perctől az utolsóig ő cipeli a hátán a darabot. Kiválóan éli át a félig szász, félig román Ion (Johny) Hoffmann helyzetét, aki már inkább románként, mint németként került ki, magán viselve a minden hájjal megkent román „baroszán” dörzsöltségét, túlélési képességét, ugyanakkor jólelkűségét.
Azt nem tudom, hogy a szerző, vagy a rendező (Szabó K. István) tolta ennyire félre a tábori szobatársának, a magyarországi sváb menekültnek, Heller Róbertnek (Kozáry Ferenc) a személyiségét, aki a darab harmadáig szinte észrevétlen, s csak az utolsó negyed órában kerül előtérbe. Hasonlóan elnagyolt Siegfried Kowalsky tábor-gondnok (Derzsi János) személye, aki hajdanán szintén kivándorolt Németországba, de történetét a szerző (vagy rendező?) egyetlen rövid monológgal intézi el. És talán jobban kiaknázhatta volna a két férfi és Miriam (Kerkay Rita), a kurd lány szerelmi háromszögét.
Az volt az érzésem, hogy a szerző túl sok téma-labdát dobott fel, amelyeket képtelenség egyetlen felvonásban sorban lecsapni. De az is eszembe jutott, hogy Tömöry inkább monodrámát írt volna, Johnyra húzva fel az egész sztorit, volt benne annyi lendület, hogy közérthető képet fest az egész menekülttáborról, egy-két sorstársáról.
Ennek ellenére az Aradi Kamaraszínház és a Vörösmarty Színház közös produkciója egy remek előadás, érdemes megnézni. Erre még kedden és szerdán is lehetőség van, A premier április 8-án volt Székesfehérváron.

Irházi János

(Vezető fotón: Tapasztó Ernő, Kozáry Ferenc)