Burjánzik a szemétkedés: temesvári cég ingyen üresít

Burjánzik a szemétkedés: temesvári cég ingyen üresít

Amint azt tegnap jeleztük, Aradon teljes homály és bizonytalanság fedi az utcaseprést, a közterületen lévő kukák üresítését. Az erre vonatkozó szerződés a Polaris Holding Rt.-vel április 1-jén lejárt, és a városvezetés, a helyi tanács kisujját sem mozdította az ügy érdekében. Zárójelben: egyelőre a Polaris a háztartási hulladékot még elszállítja.
A livearad.ro információi szerint váratlan “baráti” segítségnyújtás érkezett a temesvári bejegyzésű, de Aradon is vastag szerződésekkel – zöld övezetek karbantartása – kitömött Rogera kft.-től, amelyik most sebtében ingyen vállalta az utcai szemetes kukák üresítését, megmentve a városvezetést a duzzadó botránytól. Temesvári hírforrások szerint a Rogera tulajdonosi körében meghatározó személy Răzvan Anheliuc, a szomszédvár liberális pártja (PNL) ifjúsági szervezetének vezetője. Vagyis, a segítség pártvonalon landolt Aradon.
Könnyen elképzelhető, hogy a Rogera veszi majd át a Polaris helyét a háztartási hulladékgyűjtésben is, mert állítólag a konstancai cégnek elege van az “aradi kalandból”.
A Rogera beugrásával azonban a helyzet továbbra sem oldódott meg, az utcai szemételtakarítás kérdésének mielőbb a városi tanács elé kell kerülnie. Nem másért, de következhet a háztartási hulladékbotrány is.
A polgármesteri hivatal ma kora délutáni közleménye szerint az utcaseprésre, kukaüresítésre vonatkozó közbeszerzés április második felében zárulhat le. Addig “az aradi zöldövezeteket karbantartó” cégek segítenek, s állítólag ez egyetlen lejébe sem kerül a városnak, mert “része a tavaszi nagytakarításnak”. Magyarra fordítva: aki most ingyen beszáll a “szemét-ránctalanításba”, reménykedhet újabb szerződésekben.

(ij)

Categories: Aktuális, Slider