Aszfaltálmok a megyei tanácsnál: Arad-Világos-Pankota-Buttyin

Aszfaltálmok a megyei tanácsnál: Arad-Világos-Pankota-Buttyin

Hogy a nép lássa, a választottaknak vasárnapjuk sincs, Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács alelnöke ma közleményben kürtölte szét az Arad-Világos-Pankota-Buttyin út felújítási menetrendjét. Tény, a Bîlcea által „a megye legfontosabb, a megye szívében húzódó útnak” nevezett szakasz jelenleg a térség szégyene már hosszú évek óta, főként az Arad-Világos közötti út. Az alelnök szerint már készítik a pályázatot, hogy az EU Regionális Operatív Programjának keretében 30 millió eurót pályázzanak, mivel a megyének nincs forrása az út felújítására. A tervben szerepel a Világost elkerülő út megépítése is, igaz, ezzel kapcsolatban tulajdonjogi problémák bonyolítják az ügyet.
Az Arad-Buttyin (Buteni) távolság 73 km. Egy kilométer megyei út tisztességes felújítása – szélesítés, útpadka stb. –, az eddigi, országos közbeszerzési pályázatok tapasztalatai alapján, kb. 110-150 ezer euró. Vagyis a tervkészítéssel, kivitelezéssel együtt, az uniós pénz, megtoldva némi helyi forrással, maximum 25 km felújítására elegendő.
Az alelnök szerint a munkálatok már 2017-ben elkezdődhetnek.

(Fotó: Buttyin, a végállomás)

Categories: Gazdaság, Slider