Karácsonyi mosoly a magyarlakta településeken

Karácsonyi mosoly a magyarlakta településeken

A „Mosolygó Karácsonyt!” program keretében, egy időben több helyszínen szervezett adventi koszorúkészítést az RMDSZ Arad megyei Nőszervezete november 26-án, csütörtök este. A szervezet tagjait, szimpatizánsait várták a megye hét településén ugyanabban az órában, hogy közösségi foglalkozással készüljenek az ünnepvásár időszakára, egy településen pedig másnap
csatlakoztak lélekben a többiekhez.
A Nőszervezet így akart hozzájárulni ahhoz, hogy advent első vasárnapjára koszorú kerüljön a családok asztalára. A központi helyszínen, Aradon zsúfolásig megtöltötték az RMDSZ-székház gyűléstermét a résztvevők. „Egy adott pillanatban kevésnek bizonyultak a munkaasztalok. Zabojszky-Horváth Noémi virágkötő több munkáját is elhozta, és a résztvevőknek sok tanácsot, ötletet adott, illetve beszámolt az aktuális divatról, trendekről. A hölgyek boldogan és büszkén mutogatták egymásnak elkészült műveiket” – idézte fel Lészay Ildikó, a Nőszervezet elnöke.
Az ágyai Nőszervezet örömmel fogadta az adventi koszorúkészítést, amelyhez 16-an
csatlakoztak. Az ünnepi hangulat megteremtésében szerepet játszott a résztvevők jókedve, a
szervezők által biztosított finomságok, de főleg a fenyő és a forralt bor illata – foglalta össze Duka Julianna helyi RMDSZ-elnök.
Majláthfalván tízen csatlakoztak a kezdeményezéshez, és kellemesen kikapcsolódva a résztvevők kissé félretehették a hétköznapok gondjait. A hölgyek közül többen is bevallották,
hogy többször tervezték a saját kezű adventi koszorúkészítést, de „valahogy sosem jutott rá idő”, így most még nagyobb örömet leltek a munka gyümölcsében – mondta Bányai Mónika.
A pécskai RMDSZ székházában adventi imával kezdődött a rendezvény, majd a résztvevők csillogó szemmel válogattak a bőséges díszítőanyag-kínálatból, és szebbnél szebb alkotások kerültek ki a kezek közül. Két koszorút a szombat esti magyar bál tomboláján is kisorsoltak, a Nőszervezet tagjainak reményei szerint örömet és békességet vittek a nyertesek otthonaiba. „Minden résztvevő elégedetten és büszkén indult haza, kezében tartva az adventi várakozás egyik legismertebb jelképét, a saját készítésű adventi koszorút” – írta beszámolójában
Tóth Brigitta Anna, a pécskai RMDSZ Nőszervezetének elnöke.
Kisiratoson kicsik és nagyok egyaránt részt vettek az adventi koszorúkészítésen, a
községháza tanácstermében. Az asztalok megteltek a szivárvány minden színében pompázó
szalagokkal, gömbökkel, illatos termésekkel és koszorúalapokkal. A meghitt hangulatú
rendezvényt még ünnepélyesebbé tette Almási Vince polgármester citerajátéka, Gulyás Judit
szaktudásának köszönhetően pedig gördülékenyen folyt a munka, és gyönyörű alkotások
születtek. A résztvevőknek annyira elnyerte a tetszését a kezdeményezés, hogy eldöntötték:
ezután minden évben megszervezik – közölte Tóth Hajnalka.
Szentpálon is első ízben szerveztek ilyen közösségi rendezvényt, de a résztvevők hamar
feloldódtak, és családias hangulatban zajlott az adventi készülődés a helyi kultúrotthon
kistermében. Néhányan üdítővel, teával, pogácsával tették hangulatosabbá a rendezvényt,
amelyet Sandu Piroska községi alpolgármester is megtisztelt jelenlétével. Összességében
mindenki örvendett, hogy közösen készíthették el családjaik adventi koszorúját.
Lészay Ildikó megyei nőszervezeti elnök szerint Angyalkúton másnap, november 27-én
egy nagyon szorgos, lelkes csapat volt jelen, nagyon szép koszorúk készültek, és jó volt a
hangulat.
Borosjenőben – ahol szintén első ízben szervezetek ilyesmit – is nagyon jól érezték
magukat a jelenlevők.
A Nőszervezet köszönetét fejezi ki minden résztvevőnek, szervezőnek, és a segítséget
nyújtónak. Első alkalommal történt meg, hogy Arad megyében egy időben több helyszínen
tartottak adventi koszorúkészítést, és remélik, hogy nem utoljára.

Az Arad Megyei RMDSZ Nőszervezetének sajtóközleménye

adv.agya

Ágya

adv.angyalkut

Angyalkút

adv.borosjeno

Borosjenő

adv.kisiratos

Kisiratos

adv.majlat

Majláthfalva

adv.pecska

Pécska

adv.szentpal

Szentpál

Categories: Életstílus, Slider