Rövid paddal kezdi a felkészülést az ICIM

Rövid paddal kezdi a felkészülést az ICIM

Szombaton, szeptember 12-én első felkészülési mérkőzésén Miskolcon lép pályára a V. Goldiş-ICIM női kosárlabda csapat. Jose Araujo edző fölött azonban még nem kékült ki az égbolt.

Az ICIM kerete 11 főből áll, ami rém rövid kispadnak számít Európában, de hát azzal főznek, ami van. Még egy romániai játékost feltétlenül szerződtetni akarnak, mert a csapatban már hat külföldi szerepel. A 2015-2016-os bajnoki évadra a felkészülést tehát most szombaton Miskolcon kezdik, majd következik egy kolozsvári torna a helyi „U” és a Gyulafehérvár társaságában, 18-19-én a Brassói CSU-val játszanak Aradon, majd 23-24-én a most két ex-ICIM-est felvonultató, a bajnokságban mindössze a 9. helyet megcsípő görög Olympiakosz ellen lépnek pályára itthon. Az Olympiakosz jelenlegi másodedzője az ICIM-et korábban megjárt Sztavroula Prassza, kerettag pedig az Aradon is megfordult Evina Sztamati.

(irházi)

(Fotó: edzésen – baschetarad.ro felvétele)

Categories: Slider, Sport