Már biztos: bármikor bezárhat Aradon a Galleria pláza

Már biztos: bármikor bezárhat Aradon a Galleria pláza

71 millió eurós költségvetéssel épült fel és adta át 2011-ben Aradon az Esztergapadgyár focipálya helyén az izraeli kötődésú GTC a Galleria plázát, most pedig, a cég által rendelt értékbecslés alapján az aradi és a Piatra Neamţ-i bevásárlóközpont értéke együttesen nem haladja meg a 8 millió eurót. Az értéket a felkínált megvásárlási ár szabta meg, miután a GTC bejelentette, nem finanszírozza többé a veszteséges üzletágait. Az aradi Galleria pláza pedig veszteséges – „banikért” adják bérbe az üzlethelyiségeket, ahol a vevő lila holló –, magyarán, ha akadna érdeklődő az épületért, a tulajdonos azonnal elpasszolná. Tény, a Galleria pláza napjai meg vannak számlálva. A vevők azonban egyelőre nem tülekednek, s mivel Aradnak bőven elegendő egyetlen pláza is, minimális az esély, hogy valaki megveszi a GTC-től a Galleriát, s tovább üzemelteti. S ha a GTC nem tudja eladni, egyszerűen felrakja a lakatot a főbejáratra.
A Galleriában egyébként a legkeményebb bukfencet a nagy durral beköltöző Carrefour szenvedi el, ugyanakkor kérdés, ha bezárnak, hova költözik a személyi igazolvány és útlevélosztály.
S akkor felmerül, érdemes volt-e a városnak odalökni egy újabb focipályát „modern kereskedelmi egység” megépítésére.

 

(Fotó: Galleria pláza – Aradi Nap felvétele)

Categories: Gazdaság, Slider