A kormány kinyírja Aradot (is)

A kormány kinyírja Aradot (is)

Hiába van Arad városnak elegendő pénze az alkalmazottainak, valamint az alárendelt intézményekben – filharmónia, színház, szociális igazgatóság stb. – dolgozók bérére, a „decentralizáció nevében” a Ponta kormány megszabta minden megyeszékhelynek, községnek, mennyit költhet bérekre. Ilyen korábban nem volt, a PSD arra akarja kényszeríteni a helyi tanácsokat, hogy amit ők nem akarnak visszaosztani, mert kell a Kárpátokon túli megyéknek, azt idelenn a béralapból vegyék el. Természetesen, a PSD aradi szenátorai, képviselői mélyen hallgatnak, egy mukkot sem mernek szólni, hogy a polgármesteri hivatal béralapja kevesebb, mint 2014-ben volt.
A mai tanácsülésen ezért elhalasztották a 2015-ös költségvetés megszavazását, mert át kell írni a kiadási oldalt. Gheorghe Falcă polgármester elmondta, amennyiben a prefektúra sem lép közbe – és ugyan miért tenné? – elbocsátások lesznek a hivatalban, kulturális, szociális intézményekben.

Categories: Aktuális, Slider