Újranyílik az Arta filmszínház

Újranyílik az Arta filmszínház

A polgármesteri hivatal 197 ezer lejből újította fel a rendszerváltás után inkább zárva, mint nyitva tartott Arta (korábbi Tineretului) mozit, s most szombaton, december 20-án a FARAD dokumentumfilm fesztivállal veheti újra birtokba a nagyközönség. Az 1924-ben épült filmszínházat csak a közelmúltban adta át a fenntartási költségeket már nem vállaló országos filmforgalmazó (RADEF) a városnak. Az Arta mellett a város átvehette a gáji, mosóczi, valamint Studio mozikat is, ezek közül csak az első felújítása fejeződött be. Bognár Levente alpolgármester elmondta, a megnyitást követően a legfontosabb, hogy folytatódjanak a filmvetítések.

 

(Fotó: Aradi Nap)

Categories: Életstílus, Slider