Élőlánc a várért: válasz a falakon belülről

Élőlánc a várért: válasz a falakon belülről

Nem maradt reagálás nélkül a tegnapi, több száz civilt megmozgató élőlánc az aradi vár visszaszolgáltatásáért. A várban állomásozó zászlóalj ma reggel „Hadügyminisztériumi pontosítások” cím alatt közölte a sajtóval az álláspontját. Kijelentik, hogy a zászlóalj tiszteletben tartja a költözködésre vonatkozó kormányrendeletet és a gáji, jelenleg elhagyatott kaszárnyába költöznek, miután a polgármesteri hivatal is betartja az általa vállaltakat. Tény, az 1100/2010-es kormányrendelet megszabja, hogy a zászlóalj csak akkor költözik és adja át a várat, ha a város felújítja a gáji kaszárnyát, rendelkezésre bocsát 250 szolgáltai lakást. A hadügyminisztérium hét hónappal ezelőtt javasolta a városnak egy keretegyezmény megkötését a részletekről, ennek dokumentációját el is küldték. A város nem mindenben érthetett egyet, mert a múlt hónapban, miután lezárultak a tárgyalások a felek között a hadügyminisztérium postázta a módosított változatot is, s most erre várják a polgármesteri hivatal válaszát. A közlemény megfogalmazása szerint, a beleegyezést a végső változatra.
Arad vállalta, hogy, miután a hadügyminisztérium (=a kormány) egy lejt sem hajlandó költeni a gáji kaszárnya felújítására, a NATO-követelményeknek megfelelő átalakítására, saját büdzséjéből finanszírozza a beruházást.

(irházi)

 

(Fotó: Aradi Nap)

Categories: Aktuális, Slider