Iskolanév avató Zimándújfalun [VIDEÓ]

Iskolanév avató Zimándújfalun [VIDEÓ]

Csak dicséret illeti a szervezőket (nem sorolunk, nehogy kihagyjunk valakit), akiknek köszönhetően ma délelőtt színvonalas, meghitt, az alkalomhoz méltó keretbe foglalva került sor Zimándújfalun a helyi magyar általános iskola névadó ünnepségére. Vagyis azzal, hogy hétfőtől már a Móra Ferenc Általános Iskolába járnak a gyerekek, még egy névtelen folt tűnt el a megye oktatási térképéről.
Az eseménysorozat a kultúrházban kezdődött – műsorvezető Matekovits Mihály –, ahol Kocsis József alpolgármester felolvasta a névadásra vonatkozó, egyhangúlag megszavazott helyi tanácsi határozatot, Bálint Enikő iskolaigazgató köszöntötte a megjelentek, majd a Kankalin néptánccsoport adta meg az alaphangot a hozzászólásokhoz, s később is énekekkel, táncokkal lazították a hangulatot.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Veszits Andrea, Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró, Móra Ferenc dédunokája, de ott volt, többek között Rosta Ferenc, a kiskunfélegyházi (az író szülővárosa) Móra Ferenc Gimnázium igazgatója, Tifán Irén, a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója, Buruzs Botond az országos RMPSZ elnöke, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, a Csiky Gergely Iskolacsoport részéről Hadnagy Éva igazgató, Spier Tünde aligazgató, Bede Bacsilla Eszter a pécskai 2-es sz. Általános Iskola igazgatója, Hadnagy Dénes a kisiratosi Páter Godó Általános Iskola igazgatója, Szabó Attila a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója, Kiss P. Anikó az ágyai Olosz Lajos Általános Iskola vezetője, Csáki Apollónia a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatója, Sime Judit, az erdőhegyi, Klepe Erzsébet a nagyiratosi magyar iskola igazgatója, Bakó Ágnes tanárnő Majláthfalváról, Piroska István, aki korábban egy évtizedig irányította az iskolát, Muntean Tibor, az előző igazgató, Szabó Péter zimándújfalusi plébános, Szilvágyi József kanonok, az iskola volt diákja és nem utolsó sorban helyi tanácsosok, pedagógusok, meghívottak.
A hozzászólások sorában Bognár Levente azt kívánta, hogy az iskola adjon plusz bizalmat a gyerekeknek, öregbítsék az iskola hírnevét, legyenek méltóak Móra Ferenc nevéhez.
Az ajándékozás fejezetnél Bálint Enikőt körbevették a vendégek, Rosta Ferenc egy Móra Ferenc grafikát ajándékozott, Buruzs Botond oklevelet, Veszits Andrea pedig egy, dédapja által írt jegyzetoldalt, de minden vendég megtisztelte valamilyen kedvességgel a házigazdákat.
Király András oktatási államtitkár és Veszits Andrea, Móra Ferenc dédunokájának a beszéde itt tekinthető meg:

 

Az iskola új névtáblájának avatása, szentelése:

 

 

603

Categories: Aktuális, Slider