50 éves osztálytalálkozó Pécskán

50 éves osztálytalálkozó Pécskán

– Kamaszként váltunk el és éretten, őszülő hajjal találkozunk újra, mondották többen is a Pécskán szombaton megtartott 50 éves osztálytalálkozó 32 résztvevője közül.
Az egykori pécskai Mezőgazdasági Gépész Szakiskola (SMA) 1964-ben végzett öt osztályában tanuló, Arad megyei diáktársaikat hozták össze egy osztálytalálkozó erejéig Szép Károly és Szávuly Károly.
A városközpontban lévő étteremben megtartott összejövetelre délre érkeztek meg a pécskai, tornyai, szemlaki, sajtényi, kis- és nagyperegi, nagylaki, illetve aradi volt osztálytársak.
Szép Károly köszöntője után átadta a szót az iskola egykori igazgatójának, a kilencvenedik életévéhez közeledő Lupu Ana mérnöknőnek, majd pedig Onyeczki István egykori mesternek.
Ezt követte a névsorolvasás, amelynek alkalmával mindenki röviden összefoglalta az elmúlt fél évszázad szakmai és családi megvalósításait.
A csoportképet követően megebédeltek, majd pedig kellemesen elbeszélgettek, nosztalgiáztak egészen délután öt óráig.

Sinka Pál

Categories: Életstílus, Slider