Operettparádéztak [VIDEÓ]

Operettparádéztak [VIDEÓ]

A vendégszereplés nem arról szól, hogy egy belvárosi épület emeleti vendéglőjének semmilyen színpadán operettet mímelve MELEGítünk három tucat, betévedt nyugdíjast. Mert akkor az nem több hakni-nyesedéknél.
A vendégszereplés azt jelenti, hogy profi művészek, egyetlen „csettintésre” Aradon behoznak egy előadásra körülbelül 800 nézőt. A vendégszereplés azt is jelenti, hogy a fellépő hölgyek nem finnyáskodnak – az uraknak könnyebb dolguk volt –, hanem egyetlen apró sátor alatt minden énekszámhoz ruhát váltanak. S a ruha olyan, mintha most vették volna ki a dobozból. A fellépők pedig a maximumot hozzák ki magukból.
Valami ilyesmit kapott ma, június 10-én este az Aradi Kamaraszínház közönsége a budapesti Tihanyi Vándorszínpadtól. Mégpedig Aradon, a magyarságnak új helyszínen, a megyei kulturális központ udvarán kialakított színpadon, nézőtéren.
Az idén 17 esztendős Vándorszínpad, amelynek vezetője Tihanyi Tóth Sándor, a Barátok közt sorozat egyik legrégebbi főszereplője – Novák Laci – remek programot rakott össze az aradiaknak, s akik látták őket április 25-én is, azok nem csalódtak, hisz a társulat teljesen más repertoárral állt ki. Csak a keverék nem változott: volt operett és magyar nóta is, amit a közönség vastapssal jutalmazott. Ma este fellépett: Tihanyi Tóth Csaba, felesége Bognár Rita, Balog Tímea, Turpinszky Béla, Kóbor Tamás, Szerémy Dániel.
A megyei kulturális központ nyári színpada remek lehetőség arra, hogy a Kamaraszínház itt majd további előadásokkal színesítse, bővítse kínálatát.

 

Categories: Életstílus, Slider