Körös-Sárrét: nyári programajánló

Körös-Sárrét: nyári programajánló

Jó hír, hogy idén is ellátogathatunk majd a Körös-Sárrét hagyományos rendezvényeire, amelyeken megismerhetjük egy-egy település egyedi értékeit.
A programok sorozata a füzesgyarmati Füzes és Fúvós Fesztivállal indul június 27-28-án, mely a város egyik legnagyobb szabású rendezvénye. Olyan sztárvendégek lépnek fel, mint a Csík zenekar, Varga Feri és Balássy Betti, Oláh Gergő, a Hősök együttes, Csordás Ákos és a V-Tech.
Július 4-6. között részt vehetünk a 19. Körösladányi Napokon, ahol a vendégek megtapasztalhatják a helyiek vendégszeretetét, akik ilyenkor a városból elszármazott egykori lakosokat is hazavárják. Híres előadókból itt sem lesz hiány: fellép többek között az ALMA zenekar, a KFT, Oszvald Marika, a Fiesta, a Happy Gang és a Kárpátia.
Ugyanebben az időpontban rengeteg programmal, fellépőkkel várja vendégeit Vésztő is egy három napos rendezvénysorozat, a Vésztői Városnapok keretein belül. Meghívott előadók: Fásy Ádám, Rúzsa Magdi és az Abrakazabra együttes.
Egy héttel a körösladányi rendezvény és a Vésztői Városnapok után Dévaványa városa vár minden korosztályt július 11-13. között szórakoztató színpadi programokkal, főzőversennyel, koncertekkel. A közönséget a Republic, a Hooligans, az Edda és a Vox Humana szórakoztatja majd.
Az augusztus a Falunapok hónapja lesz, amely valójában a kertészszigeti Falunappal kezdődik július 26-án, ahol a résztvevők Lagzi Lajcsi előadását hallgathatják meg. Augusztus 2-án Bucsán, augusztus 9-én Körösújfaluban, augusztus 16-án pedig Ecsegfalván és Zsadányban kerülnek megrendezésre a Falunapok kirakodóvásárral, érdekes programokkal, sztár fellépőkkel. Ugyanezen a napon a térségben egyedülálló eseményt, a sárkányhúzást tekintheti meg az, aki Csökmőre látogat, ahol sok más érdekesség is várja a vendégeket, mint például külföldi néptáncosok, székelyhídi sportfavágók, hipp-hopp-show és tűzijáték.
A nyarat augusztus 23-24-én a Sárrét népi hagyományait és ízeit felelevenítő kénapos Mágori Fesztivál zárja. Sokszínű a kínálat, és a települések szeretettel várnak programjaikra minden kedves érdeklődőt!

(Tourinform Körös-Sárrét Iroda)

Categories: Főoldal-5, Környékünk