Rendőrségi vizsgálat túrta szét a PDL május 1-i ünnepségeit

Rendőrségi vizsgálat túrta szét a PDL május 1-i ünnepségeit

Az aradi rendőrség és ügyészség közös ellenőrzésének eredményeként két, a PDL aradi szervezete által kifizetett hús- és micike-szállítmányt kapcsoltak le ma, mondván, nem tudtak számlát felmutatni. A két kisbuszban nem csak húskészítmények, hanem krumpli, hagyma stb. is volt, s a sofőrök semmilyen számlával nem rendelkeztek. A szállítmányokat állítólag a PDL gáji, mikelekai, május 1. alkalmából szervezett bulijaihoz szánták.
A városi kantin máris közleményben mosta kezeit, s ebben leszögezik, hogy az ő hűtőikben kizárólag a nyugdíjasok önsegélyző szervezetének (CARP) élelmiszereit tárolták, mert a két intézmény között évek óta kialakult egy kapcsolati viszony, s ezzel támogatják a nyugdíjasokat. A CARP egyébként a Bidibe vitte volna a hústermékeket.
Geanina Pistru, a PDL aradi szervezetének elnöke a Mediafaxnak elmondta, tapasztalataik, információik szerint a rendőrség reggel óta „vadászta őket”.
Az ügyben kihallgatásra vitték be Mariana Szucst, a városi kantin vezetőjét, Florin Mariş városi PDL-tanácsost és Dănuţ Vâlceát, a PDL tagját. Állítólag a kiszállítást megelőzőleg a húst és micikét a városi kantin hűtőiben tárolták.

Categories: Aktuális