Aradi Kamaraszínház: ajándék előadások

Aradi Kamaraszínház: ajándék előadások

Két egymást követő napon, május 11-én és 12-én ajándék előadásokkal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház. Május 11-én, hétfőn a Bábszínház termében a Caligula helytartója című drámát, május 12-én, kedden pedig a nagyszínházban a Háromszék Táncszínház Tükör című néptáncelőadását láthatják a nézők. Mindkét előadásra a belépés ingyenes.

Május 11én, hétfőn 19 órakor a Bábszínház termében a 40 éves jubileumát ünneplő Forrás Színház előadásában kerül bemutatásra a Caligula helytartója, Székely János egyik legismertebb és legmegrázóbb drámája, amely nem más, mint egy fojtogatóan feszült, abszurd helyzetekkel átszőtt történet hatalomról, hitről és emberi határokról.

A Caligula helytartója egy történelmi keretbe ágyazott, de időtlen erkölcsi dráma. A cselekmény középpontjában egy római helytartó áll, akinek választania kell a hatalom parancsa és saját lelkiismerete között. A konfliktus látszólag vallási természetű, valójában azonban az emberi integritás végső próbája: meddig hajolhat meg az ember, mielőtt eltörik? Vajon meddig lehet ellenállni, és hol kezdődik az eltiprás pillanata?

A Forrás Színház és a Mikházi Csűrszínház koprodukciója egy tíz állomásos határokon átívelő turné keretében érkezik Aradra. A turné íve önmagában is beszédes: kisvárosoktól szórványtelepüléseken át jelentős színházi központokig vezet. Ez a mozgás pedig pontosan leképezi azt, amit a Forrás Színház negyven éve képvisel: a színház nem helyhez kötött, hanem jelenléthez.

Május 12-én, kedden 19 órakor a nagyszínházban a Tükör című előadásban a Háromszék Táncszínház fölvonultatja a székely vidékek megannyi táncát Erdővidékről, Sóvidékről, Gyimesből, a mezőségi székelyektől, a Gyergyói- és a Csíki-medencéből.

Ifjabb Zsuráfszky Zoltán, a néptáncelőadás rendező-koreográfusa régi gyűjtőutakra, nagy találkozásokra emlékezve keresi a tükröt mai magunkról, megbontva a táncantológiák szokásos rendjét. A táncházmozgalom leendő, harmadik generációjának lábára komponál új figurákat ifj. Csoóri Sándor új zenéire, a Háromszék együttesének kiváló muzsikusaival karöltve. Néhány kép erejéig felvillannak e tükörben Nagypál Anett, Kádár Ignác, Melles Endre és Tókos Attila koreográfiái is.

A Tükör című produkció a Háromszék Táncszínház erdélyi és vajdasági turnéja keretében érkezik Aradra.

Mindkét előadás egyfajta bónusz az Aradi Kamaraszínház régi bérletes nézői számára, valamint kedvcsináló azoknak az új nézőinknek, akik szeretnének az idei évadra bérletet váltani előadásainkra. Mindkét napon a belépés ingyenes! Helyfoglalás érkezés sorrendjében!

(Az Aradi Kamaraszínház sajtóközleménye)

Caligula helytartója

Categories: Életstílus, Slider

Write a Comment

<

Nem vagyok robot : *