A beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru kedden a Facebook-oldalán bejelentette, hogy kivizsgáltatja az ellenőrző testületével az elektromos iskolai kisbuszok uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beszerzéseit.
A tárcavezető azokra a sajtóinformációkra reagált, amelyek szerint több megyei önkormányzat túlárazott járműveket vásárolt közbeszerzései eljárással egy romániai vállalkozástól.
“Felvilágosítást fogok kérni az érintett hatóságoktól, és az esetleges pénzügyi szabálytalanságokat korrigálni fogjuk. Indokolt esetben a Laura Codruța Kövesi vezette Európai Ügyészséghez fordulok” – írta bejegyzésében Dragoș Pîslaru.
A miniszter szerint az európai források közpénznek számítanak, és minden egyes eurót tisztességesen, átláthatóan és az emberek érdekében kell elkölteni. “Nem tűrök semmilyen visszaélést” – tette hozzá a bejegyzésben.
Az Arad Megyei Tanács az Aveuro Internațional cégtől vásárolt először 24 (188 ezer euró/jármű), majd további 17 elektromos Ford-kisbuszt (közel 200 ezer euró/jármű), végül kilencet. A Reporteris.ro tényfeltáró cikke szerint az Aveuro maximum 100.000 euró/kisbusz áron szerezte be a járműveket, majd adta tovább dupla áron a megyei tanácsoknak.
Fotó forrása: https://www.facebook.com/iustin.cionca