A képviselők kedvéért mégis indul Arad-Bukarest repülőjárat?

A képviselők kedvéért mégis indul Arad-Bukarest repülőjárat?

A Román Parlament Képviselőháza az elektronikus közbeszerzési honlapon (SEAP) pályázatot írt ki a képviselők reptetésére a 2020 május-december időszakra. A zf.ro által kiszúrt felhívás szerint maximum 4,5 millió lejt költenének arra, hogy az alsóház törvényhozói az említett periódusban – akárcsak eddig – a heti üléseket követően hazautazzanak Bukarestből, majd vissza.
A dolog hétköznapi, ám tartalmaz egy érdekes elemet: 12 desztinációra írták ki a közbeszerzést, s ezek között szerepel Arad is, holott köztudottan a megyeszékhelyet hosszú évek óta nem célozza meg egyetlen menetrend szerinti repülőjárat sem. Elképzelhető tehát, hogy a képviselőház arra számít, a Tarom beállít aradi járatot is. Korábban számtalan ígéret született erre, de sosem valósult meg.
A 12 célváros: Bákó, Nagybánya, Kolozsvár, Iași, Nagyvárad, Suceava, Szatmárnémeti, Nagyszeben, Temesvár, Marosvásárhely, Konstanca, Arad.

Categories: Aktuális, Slider