1989: csak az igazság nem derült még ki

1989: csak az igazság nem derült még ki

“Megengedhetetlenül sokat késett” az állam az 1989-es forradalommal kapcsolatban történtek feltárásával, az igazságszolgáltatásnak felelősségre kell vonnia a vétkeseket – hangsúlyozta hétfőn Klaus Iohannis államfő a parlament ünnepi ülésén, amelyet az 1989-es román forradalom kitörése harmincadik évfordulójának szenteltek.
Az Agerpres híre szerint Klaus Iohannis rámutatott, az 1990 óta eltelt időszakban sokféleképpen próbált tisztelegni az ország a ’89 decemberében elhunytak emléke előtt, hiszen utcákat neveztek el róluk, emlékműveket állítottak, különféle eseményeket szerveztek a tiszteletükre, “egy dologgal azonban adósok maradtunk: nem tudtuk meg az igazságot az 1989-es kommunistaellenes lázadáskor történtekkel kapcsolatban”.
“A román állam megengedhetetlenül sokáig késett az igazság kiderítésével. (…) Az igazság kiderítése fontos az áldozatok és utódaik, a román állampolgárok, közös jövőnk tekintetében. Az igazi demokráciának az igazság és igazságosság az alapja, a román igazságszolgáltatás eme óriási elmaradása hosszú időn át fog kísérteni bennünket. Az igazságszolgáltatásnak tehát ki kell derítenie az igazságot és felelősségre kell vonnia a vétkeseket” – fogalmazott az államfő.
Hangsúlyozta, az EU- és NATO-tagország Románia, amely felkarolta a jogállamiság értékeit és a liberális demokrácia útját választotta, nem maradhat közömbös a kommunista hatalom által 1989 decemberében elkövetett gyilkosságokkal és visszaélésekkel szemben.

Fotó: presidency.ro

Categories: Aktuális, Slider