Mária evangéliuma rockopera Aradon

Mária evangéliuma rockopera Aradon

A Magyar Szórvány Napja és Bethlen Gábor születésnapja alkalmából az RMDSZ Arad Megyei Szervezete meghívja a kedves érdeklődőket egy különleges előadásra, mégpedig a Mária evangéliumára.

Tolcsvay-Müller: Mária evangéliuma című előadása 1991-ben került bemutatásra a Kerényi Imre által igazgatott Madách Színházban. A művet az óta Európa szerte több színház mutatta be, és több mint 1000 előadást ért meg. Töretlen sikere nem véletlen: az Anya, Szűz Mária szemszögéből mutatja be Jézus életét.

A „Mária evangéliuma” oratórikus változata a nézők kezdeményezésére jött létre és 11 éve járja a Kárpát-medencét, a Nívót Produkció művészeinek a közreműködésével. Az előadás célja keresztény értékek mentén, a Kárpát-medencei összmagyarság összetartozásának érzését erősíteni, jelen esetben a hit és zene ereje által.

Szereplők:

Mária, Jézus anyja: Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész

Jézus: Homonnay Zsolt színművész, énekes, dalszövegíró

János apostol: Tolcsvay László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, énekes

József: Kőrösi András a Magyar Állami Operaház magánénekese

Heródes: Aradi Imre színművész

A rockopera oratórikus előadása november 16-án lesz, szombaton, a belvárosi római katolikus templomban 19 órától, a belépés ingyenes, a szervezők biztosítanak 400 ülőhelyet, amiket érkezési sorrendben lehet majd elfoglalni.

Az előadás szervezői, az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. A rendezvény a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

(Az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének sajtóközleménye)

Categories: Életstílus, Főoldal-5

Write a Comment

Your e-mail address will not be published.
Required fields are marked*

Nem vagyok robot : *