Holnap Csíkszeredában tüntetnek az úzvölgyi temetőért

Holnap Csíkszeredában tüntetnek az úzvölgyi temetőért

Kedden (június 18-án) 18 órától Csíkszereda főterére várja az Erdélyi Magyar Néppárt mindazokat, akik tiltakozni akarnak az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt. A megmozdulás szervezői követelik Jean-Andrei Andrei Hargita megyei prefektus azonnali lemondását vagy felmentését, a temető államosításának beszüntetését és az eredeti állapotok visszaállítását.
A Néppárt vezetői elfogadhatatlannak tartják a hősi temetőnél történteket, s emlékeztetnek: a Bákó megyei Dormánfalva önkényesen kisajátította a katonatemetőt, ott történelemhamisító és kegyeletsértő emlékművet emeltek, a jelöletlen katonasírok fölé pedig ortodox kereszteket, a helyszínen pedig, a békésen imádkozó és a temetőt védő magyarokra rátámadt a felheccelt tömeg, mely az építési engedély nélkül felállított emlékművet érkezett felavatni.

Egy korábbi sajtótájékoztatóján Csomortányi István elmondta: az úzvölgyi hősi katonatemető az erdélyi magyarság kiemelten fontos jelképe, és teljesen világos, hogy az ott történtek előre megszervezett, valamint az állami szervek által végrehajtott eseménysor részei voltak. A politikus az úzvölgyi temetőben történteket nemzetközi szintű botránynak nevezte, majd hangsúlyozta: az erdélyi magyarság a történelem során mindig is a törvények betartásával követelte az őt megillető jogokat. „A bukaresti hatalom most átlépett egy határt, ezért nem hagyhatjuk, hogy a hivatali útvesztőkben kisiklassák igazságtételt követelő kezdeményezéseinket. A törvény által biztosított jogainkkal élve ezért június 18-án 18 órától tüntetésre hívunk mindenkit, hogy Csíkszereda főterén követeljük a Hargita megyei prefektus lemondását, az úzvölgyi temető államosításának beszüntetését és az eredeti állapotok visszaállítását. Megálljt kell parancsoljunk az egyre gyakoribb állami színtűvé emelkedett magyarellenes eseményeknek! Legyünk ott kedden minél többen, hogy világossá tegyük: nem kérünk a bukaresti gyűlöletimportból” – nyilatkozta korábban a pártelnök.

A tüntetés Facebook-eventje: https://www.facebook.com/events/689686738149270/

(Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája)

Categories: Aktuális, Slider