Arad-Gyula Kézfogások: az ötletgazdát most sem hozzák a gyulaiak

Arad-Gyula Kézfogások: az ötletgazdát most sem hozzák a gyulaiak

Ma 12.00 órakor a Városháza dísztermében kerül sor a Kézfogások 25. évfordulójának ünnepi ülésére. Susánszki Imre, az Arad-Gyula Kézfogások ötletgazdája, civil kezdeményezője a következő levelet küldte el az Aradi Napnak:

“Középiskolás diákként, állampolgári civil kezdeményezésként 1992-ben javaslatot nyújtottam be Magyarország, és Románia Külügyminisztériumának, egyéb hivatalos intézményeknek, civil szervezeteknek, Gyula és Arad városok Önkormányzatainak a Kézfogások Magyar-Román Baráti Találkozó megrendezésére. A rendezvény először 1994-ben valósult meg, az akkori feszült politikai viszonyok között sokat kellett harcoljak érte, de voltak akik támogatták. A Kézfogások rendezvény egyik gyümölcseként 1994-ben létrejött Arad, és Gyula testvérvárosi együttműködése is. Az utóbbi években a városvezetők, a hivatalos politika engem mint ötletgazdát, civil kezdeményezőt teljesen kirekesztettek a rendezvényből. A sajtóból tudtam meg, hogy május 8-án Aradon kezdetét veszi a rendezvény 25. éves jubileumi évfordulójának megünneplése. Engem egyik város vezetése sem vont be az előkészületekbe, és semmilyen eseményre nem kaptam meghívót, pedig mindkét város vezetése tudja az elérhetőségemet. Ugyanakkor méltatlan lenne a rendezvény 25 éves évfordulójához, bármilyen vita, vagy veszekedés. A városvezetők, politikusok kirekesztő döntését tudomásul vettem. Ezúton is szeretném kifejezni a köszönetemet mindazoknak akik az elmúlt 25 évben a magyar és román nép barátságát, és Arad, és Gyula városok együttműködését erősítették. Méltatlan vitákba nem megyek bele, ezért nem kívánok bővebben nyilatkozni az ügyben.
A városvezetők az utóbbi időben próbálják úgy beállíttatni a dolgot, mintha a Kézfogások rendezvény és a Gyula-Arad testvérvárosi kapcsolat különválasztható lenne, de ez nem igaz. A Kézfogások rendezvény 1994-ben valósult meg, és ugyanabban az évben kötött testvértelepülési megállapodást a két város, amely együttműködés a Kézfogások rendezvényből következett. Ugyanis Arad eredetileg a szintén megyeszékhely Békéscsabával készült testvértelepülési kapcsolatra lépni, de a Kézfogások rendezvény miatt lett a romániai nagyváros partnere Gyula.”

Susánszki Imre civil kezdeményező,
a Gyula-Arad Kézfogások Magyar-Román Baráti Találkozó ötletgazdája

Fotó: Susánszki Imrét a 15. évfordulóra még meghívták

Categories: Környékünk, Slider