Elképesztő késés: pénteken szavaz a kormány a költségvetésről

Elképesztő késés: pénteken szavaz a kormány a költségvetésről

Úgy tűnik, hiába harcoltak Bukarestben a legjelentősebb nagyvárosok polgármesterei – köztük Gheorghe Falcă aradi polgármester is – a 2019-es költségvetési tervezet átrajzolása érdekében, azért, hogy ne csupán a bérekre és a kötelező kifizetésekre, hanem fejlesztésekre is maradjon pénz a településeken, süket fülekre találtak.
Az Agerpres mai híre szerint holnap, pénteken elfogadja a kormány a költségvetés tervezetét – jelentette be csütörtökön Eugen Teodorovici. A pénzügyminiszter szerint a tervezet “jelentős forrásnövekedést” irányoz elő a beruházások, az egészségügy és az oktatás terén.
Teodorovici, aki ma, csütörtökön még találkozik a polgármesterek képviselőivel, azt mondja: “mesterséges botrányt keltettek” a büdzsé körül, és hozzátette: “a parlament még akármilyen módosítást eszközölhet”. Amikor arról kérdezték, hogy miért tartott ilyen sokáig a költségvetés kidolgozása, azt válaszolta, hogy ez “semmi esetre sem a pénzügyminisztérium hibája”, és hogy ennek okai “már nem fontosak”.
Szinte biztosra vehető, hogy a PSD-ALDE többség simán áttolja a büdzsét a törvényhozáson és az ellenzék módosító javaslatait leseprik. Ugyanakkor hihetetlen, hogy egy kétharmaddal “uralkodó” párt úgy kormányoz, hogy februárban még nincs az országnak költségvetése, lefagyasztja a fejlesztéseket a saját polgármesterei vezette városokban, községekben is. De az is kérdés, hogy mi valósul meg a gyakorlatban abból, ami a büdzsében szerepel.

Fotó: illusztráció

Categories: Aktuális, Slider