Arad Napja Pécsett: külvárosba tolták

Arad Napja Pécsett: külvárosba tolták

Miközben az Aradi Napok keretében szervezett “Pécs Napja Aradon” rendezvénysorozat minden eseményére a belvárosban, központi helyszíneken kerül sor, a szeptember 21-i “Arad Napja Pécsett” programot a házigazdák gyakorlatilag kitolták a külvárosba: a két testvérváros 10. évfordulóját jegyző fotókiállítást, Arad testvérvárosainak “Kötőszavak 3” kétnyelvű irodalmi antológiája bemutatóját (Aradról Vasile Dan, Gheorghe Schwartz, Irházi János vett részt), Balla Géza pincészetének borkostolóját a város szélén található Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központba suttyintották be. Magyarán egy iskolába, így nem véletlen, hogy a hétköznapi pécsiek érdeklődése – akiknek szólt Arad bemutatkozása – finoman fogalmazva is messze elmaradt a várakozásoktól. Az Aradi Kamaraszínház Sonkamenüett előadására a bábszínházban került sor, egyedül a Mario & The Teachers koncertjét engedték a helyi városnapok központi terére.
Ezért hangzott furcsán dr. Őri László pécsi alpolgármester szájából a fotókiállítás és a rendezvénysorozat megnyitóján, hogy “a kapcsolat több mint testvérvárosi, ez barátság”. De azt is elmondta, hogy neki szívügye a kapcsolatok fejlesztése.
A megnyitón – muzsikált a Sabin Drăgoi Művészeti Líceum kvartettje – Bognár Levente aradi alpolgármester kijelentette, a testvérvárosi kapcsolatok során Arad az értékekre akar építeni, pont ezért kiemelten fontos egymás értékeinek a megismerése, az, hogy barátsággal tiszteljük egymást.
Nem az aradiakon múlott, hogy “csupán” ez hiányzott a programból.
De az is megütközést keltett az aradiakban, hogy Arad Napját finoman egybevarrták a Határon Túl és Határon Innen I. szabadegyetem programjával, erre aradiakat is meghívtak. Dr. Muntean Tibor előadása vagy Siska-Szabó Hajnalka kiállítása már ennek keretében szerepelt.

Kötetbemutató: Kiss Tibor Noé, Mohácsi Balázs, Vasile Dan, Gheorghe Schwartz, Irházi János

Categories: Környékünk, Slider