Kiderült, miért vette ki az RCS&RDS a csomagból a TV2 csatornáit

Kiderült, miért vette ki az RCS&RDS a csomagból a TV2 csatornáit

Az aradi magyar médiában az Aradi Nap volt az első, amelyik megírta, hogy az RCS&RDS szolgáltató pénteken délután, mindenféle bejelentést nélkülözve kivette a csomagból a TV2, Mozi+ és Prime csatornákat. A romániai cég bármilyen megkeresésre csak kitérő választ adott, viszont a TV2 médiaszolgáltató a hvg.hu portálnak ma azt közölte, hogy az RCS&RDS eddig engedélyük nélkül sugározta a három programot. Magyarán, vélhetően hiányzott a szerződés a két cég között, így az RCS&RDS nem fizetett a beszedett bérleti díjakból a sugárzásért : “nem önszántából vette ki az említett három csatornát a kínálatából, hanem a felszólításnak eleget téve csak megszüntette a jogsértő állapotot” – írta a TV2 sajtóosztálya a hvg.hu-nak.
Hogy konkrétan mit jelent a jogsértő állapot, arra még választ kell adjon a TV2, de sejthető, mi áll a botrány mögött.
A hvg.hu cikke megjegyzi, hogy a Digi “és az erős kormányzati hátszéllel bíró TV2 csoport viszonya eddig sem volt felhőtlen, mert a Spíler Tv beindításával a Digi az angol mellett az olasz labdarúgó-bajnokság közvetítését is elvesztette”.

Categories: Aktuális, Slider