Zárult a “Tehetségek pedig vannak!” program

Zárult a “Tehetségek pedig vannak!” program

Ezzel a címmel kezdődött június 18-án Aradon az Aurel Vlaicu Általános Iskolában a tehetséggondozó program, amelynek szervezője a Szabadság-szobor Egyesület, támogatója pedig a Bethlen Alap. A program felelőse Viszhányó Aranka, az iskola aligazgatója az Aradi Napnak elmondta, hogy a program során a diákok többek között vetített képes bemutatókat készítettek az elmúlt hét eseményeiből, hisz az informatika órákon ezt is megtanulták, de természetesen bővültek ismereteik az angol nyelv, honismereti vagy sportfoglalkozásokon is.
„Megkértem őket, hogy írják le néhány sorban, mit tetszett nekik a program keretében. Az első helyen a pécskai és a tornyai kirándulás állt, ezért külön köszönet illeti a vendéglátásért Bacsilla Esztert, a pécskai 2-es sz. Általános Iskola igazgatóját, Tóth Piroskát, a tornyai ProPirKult Egyesület vezetőjét. És természetesen a gyerekek élvezték Aradon a város múltját feltáró sétákat, amelyeken Olasz Angéla és Ujj János kalauzolt bennünket” -részletezte a programot Viszhányó Aranka.
Az első tapasztalatok alapján a szülők is hálásak a szervezőknek, vendéglátóknak a vakációban lebonyolított tartalmas elfoglaltságért.
A mai programzárót a Vlaicu-iskolában tartották, ezen részt, többek között vett Király András egyesületi elnök, Horváth Levente alelnök is.

Kerékpározás Pécskán

Pécska, bivalyfarm

Tornyai tájházban

Tornyai tájházban

Horváth Levente

Király András

Categories: Aktuális, Slider