Templombúcsú Pécskán

Templombúcsú Pécskán

Nyárias időben és kellemes hangulatban telt az idei pécskai templombúcsú, a kétnapos programot ezúttal is a plébánia és a helyi Kolping Család szervezte meg a polgármesteri hivatal és a helyi tanács támogatásával.
A szórakoztató műsor szombaton este 20 órától kezdődött a piactéren, elsőként a Pécskai Diákklub növendékei, a Ministars és Energy csoportok léptek fel moderntánc bemutatójukkal, Zágoni Szabó Laura tanárnő vezetésével. A műsort Kutasi Judith, vasárnap pedig Engi Márta vezette.
A változatos táncműsort követően a a Sláger TV-ből ismert Cappucino együttes tagjai adtak elő örökzöld slágereket, a jó hangulatot pedig a kisperegi Nagy Zsolt fokozta az utcabálon.
– A pécskaiak büszke emberek és van is mire: erre a gyönyörű templomra, a gazdag termőföldekre és azok gyümölcsére, az ízletes kenyérre (…) De a templom csak akkor szép, ha megtelik és ne feledjük, hogy porból lettünk és visszatérünk a porba – fogalmazott ft. Király Árpád marosi főesperes a Szentháromság Vasárnapi ünnepi szentmisén mondott prédikációjában.
Szent Pál szavaiból és Sík Sándor piarista szervetes, költő „Hiszek” című verséből kiindulva mutatott rá a keresztényi, „szentháromságos” élet útjára a mindennapokban.
A pécskai hívek mellett endrődi és hunyai hívek egy csoportja is részt vett a szentmisén amelyet a marosi főesperes mellett Ft. Czeglédi Ferenc esperes plébános, ft. Czank Gábor gyomaendrődi és ft. Salman Demeter nagylaki plébános celebrált.
Az évente visszatérő zarándokokat a plébánián fogadták a Rózsafüzér Társulat tagjai, kellemesen elbeszélgettek, a szentmise után pedig megnézték a műsort is.
A szentmisén jelen volt Faragó Péter parlamenti képviselő, Antal Péter polgármester, Miodrag Stanoiov alpolgármester, megyei és helyi tanácsosok és a 2-es számú Általános Iskola igazgatója, Bacsilla Eszter is.
A népzenei és néptánc műsor 19 óra után vette kezdetét. A meghirdetett programban változás történt: citerazenekar helyett az aradi Csiky Gergely Főgimnázium kórusa lépett fel.
A pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kis és Nagy Boglárka és Búzavirág csoportjai változatos táncprogrammal készültek és fellépet a helybeli román néptáncegyüttes, a Păstrătorii Tradiţiei is.
A közönségnek tetszett a műsor, többen táncoltak is az utána következő szabadtéri diszkón, amely éjfél után ért véget.

Sinka Pál

Fotók: Stoicovici Anita

Categories: Életstílus, Slider