Gasztroturné: Pécska magasra tette a lécet [VIDEÓ]

Gasztroturné: Pécska magasra tette a lécet [VIDEÓ]

A megyei tanács által kezdeményezett Gasztroturné következő állomásainak alaposan feladta a leckét ma Pécska, mint a projekt első helyszíne. Az először a városközpontban rövid sétára Sinka Pál kommunikációs tanácsos által kísért turista csoport a programot a Bivalyfarmon zárta, ahol természetesen a hagyományos pécskai kenyérrel és egy pohár pálinkával fogadták az Aradról busszal érkező vendégeket, akik befizettek erre a kirándulásra. A szerencsés egybeesésnek köszönhetően egy Nantes-ból érkező francia csoport is csatlakozott hozzájuk, akiknek valódi kuriózumnak számított minden, amiben részt vehettek és ezért rendkívül hálásak is voltak. A csoport a Bivalyfarm látogatói központjában rövid előadást hallhatott a pécskai kenyérről, a farm kialakulásáról, fejlődéséről.
A Gasztroturné fénypontja az Antal Attila és csapata által készített bivalypörkölt volt, mellé pedig a tornyai rétes.
Iustin Cionca megyei elnök elmondta, ők “csak” kezdeményezték az Arad megyei Gasztroturnét, a lényeg, hogy a települések ezt követően használják ki a lehetőséget, és minél több turistát csábítsanak magukhoz, népszerűsítsék helyi gasztronómiai értékeiket. A következő állomás Batta (Bata), utána várhatóan Ópálos, az utakra a sageataverde.ro oldalon lehet jelentkezni, befizetni.
A tapasztalatokról Antal Péter polgármester nyilatkozott az Aradi Napnak:

Categories: Aktuális, Slider