A Retim úgy kezdett, hogy nem kezdett

A Retim úgy kezdett, hogy nem kezdett

Április 24-től a Retim Ecologic Service Rt. vette át a hulladékgazdálkodási szolgáltatást a megyeszékhelyen, ám a gépkocsijaik sem tegnap, sem ma nem jelentek meg: a belvárosban, Mosóczon, más, a szerdai szállításhoz szokott negyedekben ma késő délután a lakosok elégedetlenül húzták vissza a kukákat. A lakótömbök körül pedig csorog a szemét a konténerekből.
Ma délután Gheorghe Falcă polgármester bejelentette, a Retim máris büntetésre számíthat a polgármesteri hivatal részéről, és ő kér bocsánatot a lakosságtól a temesvári cég által okozott problémákért.
A Retim az átadással-átvétellel magyarázta, miért nem gyűjtik két napja Aradon a szemetet, csakhogy ezt a kérdést már legalább egy hete meg kellett volna oldják az előző szolgáltatóval, a Polaris-szal.
A Retim azt sem közölte még, hogy marad-e az eddigi hulladékgyűjtési program, vagy bizonyos kerületekben más napokon viszik el a szemetet. A Retimnél a jelek szerint teljes a káosz, a naponta küldött sajtóközleményeik csak a szerződések megkötésére buzdítanak, miközben elvárják, hogy a lakosok a hátukon vigyék el három telephelyükről a kukákat.
A Retimmel a szerződést nem Arad Polgármesteri Hivatala, hanem a megyei hulladékgazdálkodási egyesület (ADI SIGD) kötötte meg, amelynek a megyeszékhely is tagja. A polgármester úgy véli, az ADI SIGD is felelős a kialakult helyzetért.

Fotó: illusztráció

Categories: Aktuális, Slider