Mára beidézték I. Mihály királyt az Aradi Törvényszékre

Mára beidézték I. Mihály királyt az Aradi Törvényszékre

A sors furcsa fintora, hogy a december 5-én elhunyt I. Mihály királynak ma meg kellett volna jelennie az Aradi Törvényszéken, miután a permániás Nistor Isai Faur által indított eljárás keretében, november 17-én kiküldték az idézést. Nyilván, ekkor még nem tudták, hogy a király bő két hét múlva távozik az élők sorából.
Isai, akit 2001-ben kiskorú megerőszakolásáért 13 év börtönre ítéltek, és 2011-ben feltételesen szabadlábra helyeztek, eddig körülbelül ezer pert indított. 2013-ban ismét rács mögé került két kiskorú megerőszakolásáért, de az Aradi Fegyházból is szórja a pereket. Röviden: mindenkire tüzel.

Fotó: illusztráció

Categories: Aktuális, Slider