Adventi gyertyagyújtás Pécskán

Adventi gyertyagyújtás Pécskán

A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére és szervezésében idén először állítanak fel köztéri adventi koszorút a városban.
Ft. Czeglédi Ferenc plébános támogatásával, a nagy méretű adventi koszorút a római katolikus templom melletti Szentháromság Parkban helyezik el.
Az ünnepi gyertyagyújtásra minden vasárnap délelőtt 10:15 órakor, a szentmisét megelőzően kerül sor.
Az adventi koszorú első gyertyáját vasárnap, december 3-án, ft. Czeglédi Ferenc plébános gyújtja meg.
Advent második vasárnapján Pécska testvérvárosának, Battonyának polgármestere, Marjai János gyújt gyertyát, őt elkíséri a battonyai templomi kórus is.
A harmadik, rózsaszín gyertyát, amely Szűz Máriát és az örömöt jelképezi, a Pécskai Rózsafüzér Társulat képviselői gyújtják majd meg.
A karácsony előtti nap, advent negyedik vasárnapján, Antal Péter pécskai polgármester fogja meggyújtani a köztéri adventi koszorú utolsó gyertyáját.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak Advent valamennyi vasárnapján 10 órától a Szentháromság Parkba.
A Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület emellett idén is állít élő betlehemet a templomkertben Szentestén, erről nemsokára bővebben tájékoztatják a pécskaiakat.

Sinka Pál

Fotó: illusztráció

Categories: Életstílus, Főoldal-5