Nyitó istentisztelet az Arad-belvárosi Református Templomban

Nyitó istentisztelet az Arad-belvárosi Református Templomban

Vasárnap délelőtt au Arad-belvárosi Református Templomban került sor az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat nyitó istentiszteletére. Igét hirdetett Nt. Módi József esperes, jelen volt, többek között Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente alpolgármester, Szabó Mihály városi tanácsos, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke.
Az istentisztelet után zenés-verses programot hallgattak a résztvevők, majd Bognár Levente – akit Isten éltessen sokáig, hisz ma ünnepli születésnapját – beszélt az egybegyűltekhez. Kiemelte, mennyire fontos Aradon a magyarságtudat megőrzése, majd hozzátette, “bízunk benne, hogy az Aradi Magyar Napok megerősítettek bennünket”.
Végül bemutatásra került Balta János “Az elfelejtett hadsereg” című kötete.

Categories: Aktuális, Slider