Rajtol az oszlopháború: ex-após is beszólt

Rajtol az oszlopháború: ex-após is beszólt

A lövés(ek) már eldördültek, de a versenyzők csak az augusztus 17-i városi tanácsülésen ugranak ki hivatalosan is a rajtgépből: két napirendi pont is a Nagy Egyesülés Emlékművének felállításáról szól. A Gheorghe Falcă polgármester által előterjesztettben az oszlop helye a Thököly téren (nagypiac) lenne, az PSD-ALDE ellenzék határozattervezete pedig azt kéri, hogy ne állítsák a piactérre.
Az üggyel kapcsolatban megszólalt Gheorghe Seculici építész, a polgármester ex-apósa is, aki levélben szintén azt kéri, hogy ne a piacot válasszák, mert az nem felel meg, többek között urbanisztikailag sem. Javasolja a megyei tanács szomszédságát, ami természetesen újabb fakivágásokat eredményezne a Ligetben.
Érdekes, hogy az emlékmű csak most pattant a helyi román politikai vita közepébe, amikor körmükre ég a 100 éves évforduló. Amikor anno Florin Codre párt-háziszobrász megnyerte a pályázatot, sajnos senki román a szakmából nem ordibált, hogy kellene lakossági konzultáció, tárgyalás a művésszel az emlékmű stílusáról, elhelyezéséről, illesztéséről a városképbe stb. Nem fogalmaztak meg tiltakozást, nem emeltek szakmai kifogásokat, mindenki boldog volt, hogy meglesz az emlékmű. Az sem zavarta őket, hogy Codre Kínában bérfaragókkal gyártatta le az oszlopot.
Csütörtökön, az erőviszonyok ismeretében a tanácsülésen két dolog történhet: a PNL-RMDSZ koalíció megszavazza a nagypiaci változatot (erre van elegendő voksuk), vagy visszavonják a napirendről a tervezetet, és elkezdődik a háttéregyeztetés.
És a dolog pikantériája: aradi tanácsosokból álló küldöttség még csak nem is látta az oszlopot, amelyik állítólag Codre Călăraşi megyei házának udvarán várja sorsának alakulását. Pedig ha valamiről vitatkoznak, nem ártana meg is nézni.

(irházi)

Categories: Aktuális, Slider