Rá sem ismernek majd a Galleria plázára

Rá sem ismernek majd a Galleria plázára

Amint arról az Aradi Nap 2016 novemberének végén beszámolt, a Cora hipermarket távozásárt követően kiürült, és lassan csődbe süllyedő Galleria pláza tulajdonost cserélt: A GTC-csoporthoz tartozó, és Galleriát addig üzemeltető Mercurial Commercial Center 2,1 millió eurót kapott a szíriai Abdulwahed Nour Ideen által ellenőrzött Casa Supremă cégtől, amelyik ingatlanberuházással foglalkozik Romániában. Az adásvételt követően a Mercurial részvényesi összetétele a következő: Casa Supremă 99,96%, a szíriai származású román állampolgár, Toomeh Bdour 0,04%, ez utóbbi lett a cég ügyvezető elnöke is.
Az adásvételt követően lassan a talpra állítási tervek is körvonalazódnak. Simona Man, a Galleria pláza vezérigazgatója a news.ro-nak elmondta, a pláza biztos nevet változtat, a földszinten, a parkolóból nyíló, 3000 négyzetméteres területen bazársort alakítanak ki, a tetőre pedig ráépítenek, s itt nyáron medencék és szórakoztató központ üzemel, télen pedig korcsolyapálya. Két külső lift is épül.
Egyelőre a megvalósíthatósági terveken dolgoznak, ugyanakkor nem adták fel a jelenlegi, belső tér életre keltését sem. Tárgyalnak egy szupermarket-lánccal, és további ismert, multinacionális kiskereskedelmi márkákat is becsábítanának. A pláza névcseréje arculatváltozást is jelent, módosulnak a homlokzati elemek, színek.
Man szerint az új tulajdonos néhány millió euró befektetéssel kívánja feléleszteni a kereskedelmi központot.
A munkálatok várhatóan 2018-ban kezdődnek, de ez nem befolyásolja a beltéri boltok üzemeltetését.
A plázát, mint emlékezetes, 2011-ben nyitották meg, s hamar elvesztette a versenyt az Atriummal.

Fotó: a Galleria beltere, archív

Categories: Aktuális, Slider