Faragó: „hihetetlen magyarellenesség”

Faragó: „hihetetlen magyarellenesség”

Faragó Péter aradi RMDSZ-es parlamenti képviselő ma sajtótájékoztatón beszélt, többek között a Grindeanu-kormány ellen a szocdemek által benyújtott és sikerre vitt bizalmatlansági indítványról, a hétfőn köré kerített magyarellenes média-, meg politikusi hisztériáról. „Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy 2017-ben az Európai Unióban ilyesmi megtörténhet” – mondta Faragó Péter. – „Pedig semmi más nem történt, csak tíz évi halogatást követően a szakbizottságok elővették a kisebbségi törvénytervezetet, amelyet ez idő alatt sajnos egyetlen román párt sem támogatott. A másik hisztéria Március 15. miatt pattant ki, érthetetlen hogy nekünk, magyaroknak miért nem lehet egy hivatalos ünnepnapunk az országban, miközben más kisebbségeknek már van. Remélem, elérkezik az idő a nyugodt tárgyalásokra a többi parlamenti párttal.”
Faragó megjegyezte, a magyarellenes kirohanás ügyében az RMDSZ feljelentést tett a médiahatóságnál és a diszkriminációs hivatalnál. Ugyanakkor megállapította, érthetetlen, hogy Traian Băsescu korábbi államfő, aki regnálása idején többször is üdvözölte a magyarokat Március 15. alkalmával, most miért állt a nacionalista-soviniszta hisztéria élére.
Ami a bizalmatlansági indítványt illeti, az aradi képviselő úgy fogalmazott, habár a szocdemeknek joguk van leváltani saját kormányukat, ilyen még a világon sehol nem történt meg.
Hogy ki lehet Románia következő kormányfője, Faragó nem bocsátkozott jóslásokba.
Az aktuálpolitikai kérdések mellett Faragó Péter röviden ismertette a szervezeten belül az elmúlt időszakban lebonyolított belső választások eredményeit. „Igyekeztünk sokkal fontosabb szerepet adni a nőknek” – sommázta az egyik fő célt.

Categories: Aktuális, Slider