Újraindult a hegyaljai villamos

Újraindult a hegyaljai villamos

Egyelőre csak vasárnaponként, de így is örülhetünk neki, hisz a közlekedési vállalat (CTP) és az egyik fenntartója, a megyei tanács „mindössze” negyed évszázadot késett a nosztalgiajárat felélesztésével.
Az Aradi Nap természetesen felült a mai, vasárnapi avató útra.
Az egyetlen, még 1995-ben felújított vagon a kedvezőtlen időjárási előrejelzés ellenére is megtelt, és amit a szervezők ígértek, betartották: Öthalmon (Vladimirescu) négy szimpatikus, román népviseletbe öltözött ifjú hölgy szállt fel, hogy fényképeszkedjenek az utasokkal, Szombathelyen viszont kitört a hangulat. A vagon a kultúrház előtt állt meg, ahol a polgármester, alpolgármester és népi táncosok kenyérrel, sóval, pálinkával és borral kedveskedtek az utasoknak. Nem volt könnyű dolga a megyei tanácsot képviselő Dan Codre „idegenvezetőnknek” – aki szinte mindent megtanult a Zöld Nyíl történetéről, és bármilyen kérdésre válaszolt –, amikor igyekezett visszaterelni a népet a vagonba, hogy tovább induljunk Gyorokra.
Gyorokon az első megálló természetesen a depónál volt. A megyei politikusok már úgy beszélnek róla, mint „közlekedési múzeum”, ám ettől fényévnyire áll. Látszik, hogy igyekeztek takarítani, a gazt levágni, ám a szanaszét rostokoló régi vagonok, a rendezetlenség, a műanyag lepel mögé rejtett roncsok – erről majd más alkalommal – jelzik, hogy a a múzeumig még hosszú az út. A depó villamos központja azonban rendben van, itt Dan Codre ismét mesélt a régi időkről, a berendezésekről, majd a Daiconi borászatnak köszönhetően az utasok bort kóstolhattak a zsíros kenyér falatok és sajtkockák mellé. Itt már látszott, a társaság összeverődik, ismerkedik, beszélget, remekül érzik magukat.
A záró epizódra a Román Tudományos Akadémia alárendeltségébe tartozó, de gazdaságilag romokban heverő ménesi borkombinát bormúzeumában került sor. Egy teljesen kihasználatlan, emeletes épület – az aradiak jól ismerik –, amelyik jobb sorsra érdemes. Dan Codre az Aradi Napnak elmondta, a megyei tanács célja, hogy az akadémiától átvegye az épületet, felújítsa, és turisztikailag hasznosítsa. Politikai kérdés, remélhetőleg a megyei tanácsosok is az ügy mellé állnak.
És még egy, rendkívül fontos dolgot kellene kilobbizniuk a megyei tanácsosoknak: még két „Zöld Nyíl” felújítását. Nem egy vagyon, az Astra Személyvagongyár is beszállhatna, visszafolyatva egy keveset az Arad utazóközösségének eladott, de túlárazott Imperio villamosok árából, amelyeket a város rendelt. Mert ha a város a lengyel villamosokat választja, spórol pár százezer eurót, de ez másik kérdés. Akárcsak az Arad-Gyorok villamosvonal felújítása, amelyre lett volna lehetőség uniós forrásokból, ám a megyei tanács ezt is elszalasztotta az elmúlt években.
A most beállított egyetlen vagon a szezon kellős közepén bármikor felmondhatja a szolgálatot, pláne, hogy hetente zötykölődik a tragikus állapotban görbülő vágányokon. És egy igazi román paradoxon: a vagon vasárnap reggel üresen begurul Gyorokról Aradra az utasokért, kiviszi, majd visszahozza őket, ezt követően pedig üresen (!!!) ismét visszarázkódik a gyoroki depóba, mert a CTP szerint a mikelakai depóban „nincs hely”. Vagyis a közlekedési vállalat mindent megtesz, hogy kést vágjon saját hátába, minél hamarabb „szétessen” az egyetlen vagon.
Amennyiben lenne másik kettő, az üzemeltető szélesebb reklámkampánnyal hirdethetné a hegyaljai nosztalgia-utakat, még több jövedelmet generálva.
Kár lenne megszakítani a remek kezdeményezést, hisz a jelek szerint akár szombat-vasárnap is megtelne a vicinális.
Az Aradi Nap kíváncsian lesi, hogy a megyei tanács politikusai közül ki fog határozottan kiállni és lobbizni a hegyaljai villamos életben tartásáért, fejlesztéséért.

(irházi)

Szombathely

Az elrejtett roncsok

Olcsóbban felújítható vagon, a fedett depóban őrzik Gyorokon

Dan Codre beszél az elektromos központban

Bormúzeum

Ménesi borkombinát

Visszaindulás Gyorokról

Categories: Életstílus, Slider