Kórházbotrány: lemondás és „20 rémtörténet”

Kórházbotrány: lemondás és „20 rémtörténet”

A múlt héten tüntettek, ma viszont már Iustin Cionca, a megyei tanács elnökénél kopogtattak, hogy elmondják „rémtörténeteiket” a megyei kórház gyermekosztályáról, elsősorban arról, ami a sebészeten, ortopédián történik. Tíz, érintett édesanya mondta el panaszait, majd átadták a leírt, más szülők által is megélt „rémtörténeteket”. Cristina Rusu, a szülők szóvivője a közegészségügyi igazgatóságon (DSP) is leadta a dokumentumokat, és várják a kivizsgálást.
A szülők felháborodása a kínált körülmények, orvosok hozzáállása miatt máris meghozta eredményét: lemondott ideiglenes vezérigazgatói tisztségéből dr. Corina Crişan (marad azonban a megyei kórház gyógyászati igazgatója, valamint PNL-megyei tanácsos), és állítólag megbillent dr. Dana Oprea, a gyermekkórház fertőző osztálya vezetőjének széke.
Corina Crişan, ma délután kiadott közleménye szerint “inkább választotta a megyei tanácsosi tisztséget”, mint az igazgatóit. A törvény szerint választania kellett.
Helyébe Iustin Cionca, szintén ideiglenesen Carmen A. Lucuţát, a megyei kórház eddigi pénzügyi igazgatóját (=főkönyvelő) nevezte ki.

(Fotó: dr. Corina Crişan – facebook)

Categories: Aktuális, Slider