Kivajúdták a kormánylistát: szürke sor

Kivajúdták a kormánylistát: szürke sor

A vártnál sokkal nehezebben vajúdta ki a parlamenti választásokat megnyerő PSD és koalíciós partnere, az ALDE a miniszter-jelöltek listáját. Elsősorban azért, mert az ALDE bármire képes volt, hogy a márciusban 76. életévét betöltő Teodor Meleşcanut – brádi, mint Gheorghe Falcă aradi polgármester -, beültesse a külügyminisztériumba. A jelek szerint sikerült, és a Iohannis által visszadobott Sevil Shhaideh a fejlesztési tárca mellett a miniszterelnök-helyettesi pozícióval is vigasztalódhat.
Igazi, karakteres politikusok nincsenek a kabinetben, Liviu Dragnea PSD-elnök elsősorban a hozzá való hűséget jutalmazta, nem pedig a kompetenciát. Így aztán kérdés, miként fogják végrehajtani a kampányban tett nagyvonalú ígéreteket. Jellemző, hogy kabinetjének névsorát nem Sorin Grindeanu kormányfő-jelölt ismertette, hanem Dragnea. Grindeanunak vélhetően egy szava sem volt saját csapatának összeállításában.
A várakozásokkal ellentétben nem kapott tárcát a PSD által Olténiából Aradra ejtőernyőztetett Mihai Fifor, aki innen jutott be a törvényhozásba.
A miniszter-jelölteket január 4-én hallgatják meg a parlamenti bizottságok, s amennyiben senki nem bukik meg, ez marad a végleges lista:

Miniszterelnök-helyettes és fejlesztési miniszter: SEVIL SHHAIDEH
Miniszterelnök és környezeti miniszter: DANIEL CONSTANTIN
Európai források: MIHAELA TOADER
Belügy: CARMEN DAN
Munkaügy: OLGUŢA VASILESCU
Gazdaság: ALEXANDRU PETRESCU
Külügy: TEODOR MELEŞCANU
Pénzügy: VIOREL ŞTEFAN
Igazságügy: FLORIN IORDACHE
Európai ügyek: ANA BIRCHALL
Mezőgazdaság: PETRE DAEA
Honvédelem: GABRIEL LEŞ
Egészségügy: FLORIN BODOG
Szállítás: RĂZVAN CUC
Kultúra: IONUŢ VULPESCU
Oktatás: PAVEL NĂSTASE
Kutatás: ŞERBAN VALECA
Energia: TOMA PETCU
Víz- és erdőgazdálkodás: ADRIANA PETCU
Távközlés: AUGUSTIN JIANU
Ifjúság: MARIUS DUNCA
Társadalmi párbeszéd: GABRIEL PETREA
Parlamenti kapcsolatok: GRAŢIELA GAVRILESCU
Üzleti élet: FLORIN JIANU
Turizmus: MIRCEA DOBRE
Külhoni román állampolgárok: ANDREEA PĂSTÎRNAC

Amennyiben minden a forgatókönyv szerint alakul, a kabinet január 4-én este leteszi az esküt.

(Fotó: Grindeanu és Dragnea – revista22.ro)

Categories: Aktuális, Slider