Cioloş (részben) megszabadít a „cazier”-től

Cioloş (részben) megszabadít a „cazier”-től

Annak ellenére, hogy – legalábbis Aradon – már csak ritkán kellett hosszú sorokat kiállni, amíg az ember megkapta a feddhetetlenségi bizonyítványát (cazier judiciar) a rendőrségen, mert helyben állították ki, a Cioloş-kabinet enyhít rajta: az elkészült kormányrendelet-tervezet értelmében a jövőben az állami intézmények maguk kell kérjék az érintett személy feddhetetlenségi bizonyítványát. Magyarán, az állam-állam kapcsolatból „kiveszik” az állampolgárt, az ügyet intézzék a hivatalok egymás között.
Ennek pontos, végrehajtási utasításait majd a kormányrendelet megszavazását követően tudjuk meg.
Úgy tudni, a könnyítés nem vonatkozik arra az esetre, amikor valakitől, például, egy magáncég kér feddhetetlenségi bizonyítványt a munkába való felvételhez.
Másik könnyítés: az állampolgár a rendelet életbe lépését követően e-mailben is elküldheti állami hivatalnak a személyi igazolványa másolatát. A hivatalok, amelyek ezt kérik, kötelesek lesznek nyilvánosságra hozni az elektronikus postacímet, amelyre a másolat elküldhető.
A rendelet várhatóan megszabadít bennünket több dokumentum legalizálásától is: a jövőben, az eredeti alapján a hitelesítés az állami alkalmazott kötelessége lesz (aki kéri a dokumentumot), nem kell majd közjegyzőhöz rohangászni és fizetni. Hogy pontosan milyen dokumentumok kerülnek be a körbe, csak a rendelet elfogadása, majd életbe léptetése után derül ki.

(Fotó: illusztráció)

Categories: Aktuális, Slider