Az Aradi Napban megjelent, a KAMASZK U17 diákszínpadi előadásról megfogalmazott kritika kapcsán írt nekünk az Egyesült Államokból az Aradról elszármazott Kovács Zsolt, felelevenítve egy lehet, rég elfeledett diákszínjátszási mozzanatot. Kérjük, egészítsék ki további aradi diákszínjátszó-morzsákkal, hisz nagyon fontos lenne ezek megörökítése.
Előzmény, Wikipédia: Berthe Nándor tanár rendezésében a Katolikus Gimnázium diákjai Kisfaludy A kérők c. vígjátékát (1941), Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival c. regényének színpadi változatát (1942), Móricz Sári bíróját (1945), majd az Iglói diákok c. operettet (1947) adták elő. A hagyományt folytatva a Magyar Vegyeslíceumban, majd a 3. számú Középiskolában Karinthy Frigyes Visszakérem az iskolapénzt (1953) c. darabját, majd Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk (1959) c. regényének dramatizált változatát mutatták be Mózer István rendezésében. Itt került színre Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig c. darabjának I. felvonása is (1960) Husztik Katalin tanárnő rendezésében. A Magyar Pedagógiai Líceum, majd a 4. számú középiskola Fazekas Mihály Lúdas Matyi-ját (1957) és Kisfaludy A kérők c. darabját (1958) adta elő, a rendező itt is Mózer István volt.
“Igyekszem koherensen összeszedni ezt az aradi diák-történelmi mozzanatot (rajtam kívül talán nincs is élő ember, aki erre emlékszik). Szóval, édesanyám promóciója, az 1947-es, az utolsó előtti volt a “klasszikus” Katolikus Gimnáziumban. Az utolsó, a ’48-as, az a Piros Dini-Fischer Ági (Ujj Ági mamája) osztály volt. A háborút követően már piszkosul beállt sokaknak a córesz, az infláció, miegymás, kérdés volt, miből tartják meg az érettségi bankettet.
Andrényi Károly (“Buci”), aki az egyik osztálytárs volt, meghatalmazódott a szülei által, hogy a családban megmaradt utolsó Napoleon-aranyat csapra verjék, és abból legyen a buli. Dr. Berthe hozzáállása az ajánlathoz (most probálom édesanyámat idézni): “Lehet, hogy tényleg az utolsó aranyotok, lehet, hogy van még otthon ötven, nem egyezek bele, keressétek meg magatok a pénzt a bankettre”.
Akkor elővették a Sári bíró-t, és több helyen előadták, emlékszem, Pécskát külön említette anyám, és ezt a bevételt mulatták el a banketten.
Arra már nem emlékszem az otthon hallottakból, hogy pénzben vagy természetben kapták a fizettségeket.
Egyébként valószínű, hogy Andrényiéknál tényleg ez lehetett az utolsó aranypénz, ugyanis miután tisztára komcsi lett az ország, a “Buci” mint szemetes dolgozott, és anyáméknál (Dessewfy, ma S.Balint utcai házban) tartotta az uzsonnaszüneteket. Miután kiengedték a család maradványait Németországba, ott végezte el az egyetemet, és lett közgazdász.
Érdemes lenne „nyomozást” indítani erről a társaságról, hisz nagyon sokan ”nagy emberek” lettek , a kutatást lehetne kezdeni a nővéremnél (otthon biztosan őrzi még az érettségi tabló kicsinyített másolatát), illetve, nincs kizárva, hogy Gerebenics Misinél (tanár a Csikyben) lehet még valami anyag.
Azt igazából nem tudom, hogy ki van még életben, aki ezeket meg tudná erősíteni. Tavaly halt meg Rózsa Mária, aki szintén osztálytárs volt, és nekem a fizikatanárnőm a Slavici-ban (áldja Isten, nagyon tudta a szakmáját). Olyan stílusú tanár volt, aki a mezőgazdasági melóban kvázi segített a diákoknak a félig rohadt krumpli válogatásában, de a nap végén (a szó szoros értelmében), mocskosabb volt, mint a kölykök. Egyébkent atomtudósnak indult, de nagyon-nagyon “dosar nesănătos”-a volt sajnos. Bátyja Magyarországon Kossuth-díjas lett, az öccse pedig sokáig az iratosi (vagy tornyai ?) iskola igazgatója volt.
Az én forrásom ugye: Kovácsné Varga Ibolya tanítónő. Akinek szintén van kapcsolata ehhez az osztályhoz (Andrényis családi rokonság miatt) az Erdélyi (Nesnera) Ildikó (az Alma-Mater-es). Esetleg Piros Dini is emlékezhet, vagy Mascan (Deme) Gitta. De ők a 48-as osztály.”
Kovács Zsolt
Seattle, Egyesült Államok
