Zuhanórepülésben az Astra Személyvagongyár

Zuhanórepülésben az Astra Személyvagongyár

Cégvezetés, menedzsment szempontjából eléggé szánalmas, ha egy vállalat egyetlen közbeszerzési pályázatra építi éves tervét. Most ez történt az egyébként több lábon álló aradi Astra Személyvagongyárral. A cég 2015-öt mindössze 96 millió lejes forgalommal zárta (egy évvel korábban 290 millió lejjel), s a profit is 41 millió lejről 1,4 millióra zsugorodott.
Valer Blidar többségi tulajdonos, vezérigazgató a zf.ro-nak azzal magyarázta a visszaesést, hogy „terveiket egész évben blokkolta a Metrorex pályázata”. Tény, az Astra gyakorlatilag évizedek óta nem gyárt metrókocsikat, és a mai üzleti világban nem igazán illdomos arra hivatkozni, hogy a kommunista érában bizony ők készítették a metrókocsikat a román fővárosnak. Azóta egyetlen referenciát sem tudtak bemutatni. A Siemens pedig megvetette a lábát Bukarestben.
Az, hogy Blidar a Metrorexre hárítja a csökkenő eredményeket jelzi, a cégnél a személyvagon-gyártás, -felújítás is zsákutcába futott. A villamosgyártásról nem is beszélve, köszönjék meg, hogy a város, a lokálpatriotizmusnak köszönhetően, jó drágán végül tőlük vásárolta a hat Imperio villamost.
Az Astrát egyébként az elmúlt két esztendőben főleg a brazil személyvagon-megrendelés (bányászok szállítására) tartotta életben, azóta semmit nem produkáltak, a jelek szerint a Csehországnak szánt luxusvagon-projekt is befuccsolt.
Az Astrának azonban szüksége lenne a CFR megrendeléseire is, ám a román állami vasút 25 éve halogatja a vagonpark drasztikus, teljes cseréjét.

(ij)

Fotó: Valer Blidar az Imperio aradi avatóján

Categories: Gazdaság, Slider